Kastélypark Fürdő**** Füzesgyarmat

Fürdő

Rövid összefoglaló a fürdőről

A gróf Blankenstein-familia 1817-től volt a helység gazdája. A család eredeti, volt uradalmi házát az 1900-as évek elején egy békéscsabai születésű építészmester építette át kastéllyá.

A kastélyhoz tartozott a Kápolna és a körülötte elterülő erdőség az erdészházzal, - ez a mai fürdő területe - a Nagygyep lovardával, sörházzal és cselédlakásokkal.

A kastélyt 1944-ig lakták a Blankenstein familia tagjai, azaz a háború ideérkezéséig, majd elmenekültek. A kastélyt az átvonuló orosz csapatok fölrobbantották.

1965-ben a Blankenstein grófi kastély kertjében fúrták azt a kutat, amely saját erejéből tör felszínre 62 Celsius-fokon. Összefogás eredményeként 1969. június 19-én nyitotta meg kapuit a strandfürdő. Azóta jelentős fejlődésen ment keresztül és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a régió egyik legszebb fürdője.

2003. november 04-én "Sárrét gyöngye" elnevezéssel gyógyvízminősítést kapott a strandfürdő termálvize. 2006. január 01-én lett a strandfürdő neve Kastélypark Fürdő. Ez a név magában hordozza a hely múltját és utal a jelenlegi kellemes környezetre is.

A fürdő látogatottsága a 2006-ban végrehajtott fürdő és kempingfejlesztés következtében folyamatosan növekszik. Évente 110-120 ezren pihennek, szórakoznak a Kastélypark Fürdőben. Folyamatosan növekszik a vendégéjszakák száma, az üdülőház nyújtotta lehetőségek következtében.

Medencéink:1db 33 m-es úszómedence (27C)

                       1db 25 m-es tanmedence (28-300 C )

                       1db gyermekpancsoló

                       1db fedett gyógyvizes élménymedence ( 360C)

                       1db félfedett gyógyvizes medence (370C)

                       1db nyitott gyógyvizes medence (400C)

Továbbá finn szauna merülődencével és infraszauna áll a vendégeink rendelkezésére.

A füzesgyarmati "Sárrét Gyöngye" gyógyvíz az alábbi betegségek és egészségkárosodások gyógyítására javasolt: idült gyulladásos mozgázszervi megbetegedések, izom-reumatikus, balseti utókezelés, csont és ízületi műtétek utáni utókezelés, idült ideggyulladások, idegfájdalmak, idült derékfájás, Heine-Medin betegség utókezelése, idült gyulladásos nőgyógyászati megbetegedések, meddőség, általános szellemi és fizikai kimerültség.